Versenykiírás

 

 

II. OCR BOWL – AKADÁLYFUTÓ STADION VERSENY

2025. június 21-22.


Verseny helyszín: Debrecen, Nagyerdei Stadion (térkép)
Főszervező: Cívis Multisport Sportegyesület

 

Az esemény célja, hogy a szervezők megismertessék az érdeklődőket az OCR sportággal. Az Obstacle Course Racing (OCR) egy olyan sporttevékenység, amelyben a versenyzőknek futás közben akadályokat kell leküzdeniük. Maga az akadályfutás egy igen komplex sport, mely állóképességet, erőt, ügyességet, koordinációt és mentális felkészültséget is igényel. Az akadályfutás világszerte növekvő népszerűségnek örvendő sport, amit mi sem bizonyít jobban, hogy olimpiai sportág lett. A két napos akadályverseny keretében egyénileg és csapatban is megmérettetik magukat a versenyzők. A szombati napon indítunk egy B-közép futamot a tapasztalt versenyzőknek, valamint egy Vendégszektor futamot, ahol a kezdők próbálhatják ki magukat. Vasárnap pedig a 3 fős csapatok mérhetik össze tudásukat a Válogatott futamon.

ÚJDONSÁG! Gyerek challenge – Kihívás és szórakozás egyben!

Kedves Szülők!
Megérkezett a Gyerek challenge, egy vadonatúj, izgalmas program, ahol a mozgásé, a kihívásoké és a jókedvé a főszerep! Előre meghirdetett időintervallumokban megrendezett gyerek challenge programunkon a gyerekek játékos, ügyességi állomásokon próbálhatják ki magukat. Nem versenyről van szó, hanem egy izgalmas élményről, ahol kisebb feladatokon keresztül tehetik próbára kitartásukat, egyensúlyérzéküket és ügyességüket.

ÚJDONSÁG! STADION futás – Csak te, a stadion, meg egy kis szintkülönbség!

Imádsz futni? Itt az alkalom, hogy kipróbáld magad egy különleges, stadionon belüli körpályán, ahol nem kell akadályokon mászni – csak futni, élvezni a hangulatot és megtapasztalni az OCR Bowl közösségi erejét! A Stadion Futás azoknak szól, akik most indulnak el a sportos élet felé, vagy csak egy jó kis futásra vágynak különleges környezetben. Egyszerű, biztonságos, mégis élménydús! Fuss a lelátók alatt, körül a pályán, dobd fel a hétvégédet – és csatlakozz a mozgás öröméhez!

A nézők számára két szektor fog rendelkezésre állni a Nagyerdei Stadionban, amivel nem titkolt célunk, hogy az OCR sportágat felzárkóztassuk az élvonalban lévő látványsportok mellé. A nézői jegyeket kedvezményes áron hamarosan ITT lehet megvásárolni.

 

TERVEZETT PROGRAM:

2025.06.21.:

  • Egyéni futamok
  • 9:00 - 16:00 Gyerek challenge
  • Részletek hamarosan

2025.06.22.:

  • Csapat futamok
  • Stadion futás
  • 9:00 - 12:00 Gyerek challenge
  • Részletek hamarosan

VERSENYSZÁMOK:

  • B-közép futam (egyéni) – tapasztalt ocr versenyzőknek
    • megj.: érvényes OCR kártya megléte nem szükséges az induláshoz
  • Vendégszektor futam (egyéni) - kezdőknek
  • Válogatott futam (3 fős váltó csapat)
  • Gyerek challenge (3 korosztályban)
  • Stadion futás (egyéni) - futóknak

FUTAMOK TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK:

  • B-közép futam:
    • a versenyzők 3 db karszalaggal indulnak
    • a függesztett akadályoknál egy próbálkozás lehetséges
    • egy adott függesztett akadály hibás teljesítése esetén 1 db karszalag levágásra kerül
    • 1 vagy 2 db karszalag elvesztése esetén a versenyzőnek a cél előtt büntetőkört kell teljesítenie, amivel az elveszített karszalagokat visszaszerezheti
    • 3 db karszalag elvesztése esetén a versenyző nem kerül értékelésre, de a futamot befejezheti
  • Vendégszektor futam:
    • nincs karszalag - bármennyi hiba lehetséges a futamon → büntető feladat
    • a függesztett akadályoknál egy próbálkozás lehetséges
    • egy adott függesztett akadály hibás teljesítése esetén büntető feladatot kell végrehajtania az akadály mellett
  • Válogatott futam:
    • egy csapat 3 fő versenyzőből áll
    • a versenyzők váltóban teljesítik az adott távot váltópontokról indulva
    • nincs karszalag - bármennyi hiba lehetséges a futamon → büntető feladat
    • a függesztett akadályoknál egy próbálkozás lehetséges
    • egy adott függesztett akadály hibás teljesítése esetén büntető feladatot kell végrehajtania az akadály mellett
  • Gyerek challenge:
    • Mire számíthatnak a résztvevők?
      Meddig bírod tartani magad a fogáson?
      Át tudsz jutni ezen a 3 akadályon?
      Ne tedd le a lábad!
      ...és még sok más izgalmas kihívásra és akadályra, amik próbára teszik a gyerekek erejét, ügyességét és kitartását!
    • Három korcsoportban várjuk a résztvevőket:
      Mini (6–8 év)
      Kisiskolás (9–12 év)
      Tinédzser (13–16 év)
    • Fontos tudnivaló:
      Egy nevezéssel a gyermek az általatok választott napon vehet részt a programon – így rugalmasan eldönthetitek, melyik időpont a legmegfelelőbb számotokra.

  • Stadion futás:
    • Egyéni versenyszám
    • Az OCR akadálypálya útvonalán zajlik
    • Az akadályokat nem kell teljesíteni – csak a futás számít
    • Ideális belépő futók, kísérők vagy tempóvadászok számára


AKADÁLYSZABÁLYZAT:
Hamarosan itt tölthető le.

KORHATÁR:

Gyerek challenge esetén:

  • Mini (6–8 év)
  • Kisiskolás (9–12 év)
  • Tinédzser (13–16 év)

B-közép, Vendégszektor, Válogatott futam és Stadion futás nevezése esetén:

A meghirdetett versenyszámokban azok vehetnek részt, akik a verseny napjáig betöltötték a 14. életévüket. A 18 év alatti versenyzők kizárólag szülői hozzájáruló nyilatkozat kitöltésével indulhatnak a futamokon, melyet a rajtcsomag felvételekor kötelesek leadni.

FUTAMOK DÍJAZÁSAI:

B-közép futam:

  • Abszolút: 1-3. női és férfi helyezett (a B-közép futam 3-3 legjobb női és férfi helyezettjei)
  • Korosztály 14-19 év: 1-3. női és férfi helyezett
  • Korosztály 20-29 év: 1-3. női és férfi helyezett
  • Korosztály 30-39 év: 1-3. női és férfi helyezett
  • Korosztály 40-49 év: 1-3. női és férfi helyezett
  • Korosztály 50+ év: 1-3. női és férfi helyezett

Vendégszektor futam:

  • Abszolút 1-3. női és férfi helyezett

Válogatott futam:

  • Abszolút 1-3. női, férfi és vegyes csapat

Gyerek challenge:

  • A korosztályok első helyezettjeit díjazzuk – mindkét napon!

Stadion futás:

  • Abszolút 1-3. női és férfi helyezett

NEVEZÉSI DÍJAK ÉS KEDVEZMÉNYES IDŐSÁVOK:

B-közép futam/ Vendégszektor futam:

  • 2024.12.15 - 2025.01.15.: 14.900 Ft (Előnevezés I. OCR Bowl indulóknak)
  • 2025.01.01 - 01.31.: 16.900 Ft
  • 2025.02.01 - 03.31.: 19.400 Ft
  • 2024.04.01 - 06.13.: 21.900 Ft
  • Helyszíni nevezés: 24.900 Ft

Válogatott futam (nevezés/fő):

  • 2024.12.15 - 2025.01.15.: 6.900 Ft (Előnevezés I. OCR Bowl indulóknak)
  • 2025.01.01 - 01.31.: 7.900 Ft
  • 2025.02.01 - 03.31.: 9.400 Ft
  • 2024.04.01 - 06.13.: 10.900 Ft
  • Helyszíni nevezés: 12.900 Ft

Gyerek challenge:

  • 2024.04.01 - 06.13.: 6.900 Ft
  • Helyszíni nevezés: 7.900 Ft

Stadion futás:

  • 2024.04.01 - 06.13.: 9.900 Ft
  • Helyszíni nevezés: 10.900 Ft

Az összegek bruttó értékben és magyar forintban kerülnek feltüntetésre. Az online nevezési időszak lezárását követően a be nem fizetett nevezéseket töröljük.

 

REGISZTRÁCIÓ/NEVEZÉS:

Az online regisztráció a http://ocrbowl.com/ weboldalon zajlik.

Helyszíni nevezésre korlátozott számban lesz lehetőség.

Helyszíne: A Nagyerdei Stadion Sportolói bejárat helyiségében lesz. A Stadion nyugati oldalán található, ahol CSAPATOK JÁTÉKVEZETŐK felirat szerepel az ajtó felett.

 

NEVEZÉS ÁTADÁSA:

A versenyző akadályoztatása esetén a nevezés átadható másik személy részére egészen a rendezvény napjáig. Ebben az esetben az eredeti nevezés tulajdonosának kell kérnie a nevezés átadását az ocrbowl@gmail.com elérhetőségünkön. Nevezési díjat nem áll módunkban visszatéríteni!

 

NEVEZÉSI DÍJ FIZETÉSI LEHETŐSÉGEK:

  • online fizetés – nevezés után azonnal
  • helyszíni nevezés a szabad helyek függvényében

Megjegyzések:

  • a nevezés a sikeres online fizetés után válik véglegessé
  • számlát kizárólag a regisztráció során megadott névre és címre tudunk kiállítani

 

A NEVEZÉSI DÍJ TARTALMA:

B-közép, Vendégszektor, Válogatott futam és Stadion futás nevezése esetén

  • részvételi jog a versenyen
  • chipes időmérés
  • frissítés
  • egyedi befutóérem – megj.: Helyszíni nevezés esetén nem tudjuk garantálni
  • orvosi szolgálat
  • rajtcsomag
  • tisztálkodási lehetőség (zuhanyzó)
  • 1 db ingyenes nézői belépő a stadionba
  • ingyenes versenyfotók
  • az eseményhez kapcsolódó egyéb programok, kedvezmények

Gyerek challenge nevezés esetén

  • részvételi jog a versenyen
  • frissítés
  • egyedi befutóérem – megj.: Helyszíni nevezés esetén nem tudjuk garantálni
  • orvosi szolgálat
  • tisztálkodási lehetőség (zuhanyzó)
  • 1 db ingyenes nézői belépő a stadionba
  • ingyenes versenyfotók
  • az eseményhez kapcsolódó egyéb programok, kedvezmények

RAJTOLTATÁSI RENDSZER ÉS RAJTLISTA:

Részletek hamarosan.

 

RAJTCSOMAG FELVÉTEL:

Az érvényes egyéni regisztrációval rendelkező versenyzők a személyazonosító igazolványuk felmutatása után vehetik fel a saját rajtcsomagjukat a helyszínen. Viszont az érvényes Válogatott futam regisztrációval rendelkező csapatok rajtcsomagjait csak a regisztrációnál megadott csapatkapitány vagy az általa írásban meghatalmazott személy (szintén a személyazonosító igazolványuk felmutatása után) veheti fel a helyszínen.

 

VIS MAIOR:

Amennyiben a versenyt időjárási, vagy természeti katasztrófa, előre nem várt, nem tervezhető helyzet (pl. járvány miatt bevezetett korlátozások) miatt nem lehet megrendezni, a versenyszervező a nevezési díjat nem fizeti vissza!

Ebben az esetben a következő eseményünkre átvihető a nevezés.

 

FONTOS INFORMÁCIÓK:

  • A regisztrációval minden versenyző elfogadja a versenykiírásban leírtakat, valamint a versenyszabályokat.
  • A versenyen mindenki a saját felelősségére indul. A versenyző kinyilatkozza, hogy egészségi állapota megfelel a versenyen való részvétel feltételének, valamint elfogadja, hogy a szervezők nem felelnek a versenyző egészségkárosodásáért. A versennyel összefüggésben keletkezett károkért a szervezők kártérítésre nem kötelezhetők.
  • Minden versenyzőnek viselnie kell az időméréshez szükséges chipet a bokáján. (A chipet kötelező leadni a célban! A le nem adott eszközért pótdíjat számolunk fel!)
  • Azon versenyző, aki sportszerűtlen magatartást tanúsít, elhagyja a pálya útvonalát vagy a pályán szemetel, az kizárásra kerül.
  • A versenyzőt a futam során a pályán kísérni tilos!
  • A nevező hozzájárul ahhoz, hogy a rendezvény szervezői a nevezéskor megadott adatokat adatbázisukban tárolják és a megadott e-mail címre a versennyel kapcsolatos információkat küldjenek.
  • A versenyzőknek a rendezvény területén a szöges cipő viselése tilos. Csak az erre alkalmas futó vagy egyéb sportcipő használata engedélyezett.
  • A futamok teljesítése közben a versenyzőknek a zenehallgatás semmilyen módon és eszközön nem megengedett.
  • A szervezők lehetőséget biztosítanak óvásra, melyre a versenyző célba érkezésétől számított 1 órán belül van lehetőség a szervezőknél tett szóbeli, majd írásbeli bejelentéssel. Az óvás díja 10.000 Ft, melyet a szervező visszatérít, ha az óvást jogosnak ítéli meg.
  • A verseny teljes helyszínén reklám- és kereskedelmi tevékenység kizárólag a szervezőkkel előzetes egyeztetés után lehetséges.
  • A szervezők fenntartják a pályaútvonal, akadályok és a futam beosztások változtatási jogát.
  • A verseny helyszínén őrizetlenül hagyott értékekért a szervezők felelősséget nem vállalnak!
  • Vis maior esetén a szervezők fenntartják a jogot az esemény felfüggesztésére.
  • A szervezők fenntartják a jogot, hogy a nevezést a résztvevők korlátozása miatt bármikor lezárhatják.

 

KAPCSOLAT:

Amennyiben a nevezéssel vagy a versennyel kapcsolatban bármilyen kérdés felmerül, akkor az ocrbowl@gmail.com e-mail címre várjuk azokat.

 

Szeretettel várunk mindenkit az eseményünkön!

Cívis Multisport Sportegyesület

 

Minden jog fenntartva!